5

A fejfájás és szédülés okai

A fejfájás és szédülés okai

Állandó, vagy időszakonként visszatérő erős fejfájás és ijedtségre okot adó szédülés? A tünetek többszöri megjelenésekor érdemes háziorvoshoz fordulni, ugyanis a véglet nélkül szedett fájdalomcsillapítók csak elnyomják a tüneteket, de az alapbetegség, és a kiváltó okok ugyanúgy fennállnak majd. A gyógyszerhez való hozzászokás veszélye pedig azzal jár, hogy egy idő után már a legerősebb fájdalomcsillapítók sem hoznak majd enyhülést.

Mint minden betegség esetében, így e panaszoknál is legfontosabb, hogy alapos kivizsgálással fény derüljön arra, mi is okozza a gondot. A fejfájás és szédülés okai többféle alapbetegségre vezethetőek vissza, melyek között első helyen áll az alacsony, vagy éppen túl magas vérnyomás, a vércukorszint ingadozása, vagy nem megfelelő értéke.

Neurológiai vizsgálatokkal kimutatható, ha az agyban levő szervi elváltozások a fejfájás és szédülés okai, de nem kell rögtön a legrosszabbra gondolnia! Fogyaszt elegendő folyadékot? A szervezet dehidratáltsága nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a fent említett panaszok akár állandósuljanak.

A fertőző megbetegedések mellett a vérszegénység, vagy éppen a napszúrás, és a sokakat érintő szemészeti problémák is a fejfájás és a szédülés okai lehetnek. Szakemberhez fordulva kizárásos alapon néhány vizsgálat után már sikerülhet rávilágítani a gyökerekre, hogy aztán célirányos kezeléssel – sokszor nem is gyógyszer felírásával – enyhülhessenek panaszai. Nem érdemes halogatni a kivizsgálást, ha a fájdalommal való együttélés helyett más alternatívát is választhat.

Iktatva: Egészségügyi

5 hozzászólás "A fejfájás és szédülés okai"

  1. Beta Mária szerint:

    59 éves vagyok, reggelente erős szédülés,fejfájással,hányingerrel ébredek gyakran, de vérnyomásom 113/80 rendesnek tűnik. Napközben átmegy rajtam ez az állapot, de ha sokáig felfelé nézek /pl. a plafont/ a szédülés ismét előjön. Már a férjemmel arra gondoltunk, hogy nem a fejbe beáramló vér mennyisége a probléma /érelmeszedésre gondoltunk/. Sajnos álmatlansággal is küzdöm ezért hypnogen-t szedek alvás előtt több éve, és súlyfelesleg is van 160cm/90kg

  2. Rózsa Jánosné szerint:

    kérdezni szertném Önöket,mivel a háziorvosom nem foglalkozik semmi bajommal,hol ott állandó fejfájásom van és szédülök,meg kell mindég támaszkodnom,vérnyomásom 150 és váltja magát 106.ra, majd kis időmulva megént fel megy szedek rá gyógyszert de való szinü nem jó,a fejfájásom már hányingerrel is jár,26 fokos lakásba fázom libabőrös vagyok,de az arcom közbe ég mintha leforráztak volna,folyadékot 3-és fél litert iszok vizből,de azt is nehezen erőltetem le,mert inkább visszafelé akar jönni mint le a gyomromba,igy keletkezik a hányinger is,, köszönöm az Ön (Önök) segitségét amit nagyon várok,hogy mik a teendőim itthon,mert orvoshoz hiába megyek,még a halmozottansérült orvosi mühibás fekvő ,járni enni, mozgásképtelen aki 50 kg és kézbe kell cipelni,mivel nem tud ülni 23-éves lányom sem látták el,pedig levegőt alig tudta szedni az orrán,igy magunk küszködünk ahogy tudunk,,,,,,köszönöm mégegyszer segitségükket :Üdvözlettel (Erzsébet)

    • Csilla szerint:

      Megoldást nem tudok, de amikor csak ideje engedi, kutasson az interneten vagy újabb kiadású orvosi témájú könyvekben! Nagyon sajnálom, hogy nem tudom segíteni, de gondoljon bele, ha az orvosok nem tudnak mit tenni, akkor sajna mi sem fogunk… 🙁 Egy ismerősöm apját, aki 60 körül van (mármint az apa), kb. 30 éve kezelték egy betegségre, ami viszont nem változtatott semmin, és 35 éves korától nem dolgozhatott a betegsége miatt! Csakhogy félre diagnosztizálták! Ugyanis a lánya állandóan kutakodott a neten, és végül talált egy betegséget, amire illettek a tünetek: és tényleg az volt a baja…most legszívesebben beperelnék az orvost, amiért tönkretette az apja életét, mert konkrétan nem dolgozhatott így, pedig napi 1-2 tablettát kellett volna csak szednie, ha tudták volna, hogy ez a baja! Ezzel csak azt akarom mondani, hogy igenis érdemes állandóan keresgélni, és minden egyes ismerőst (esetleg olyanokat is, akikkel annyira nem tartja a kapcsolatot) megkérdezni erről, vagy azt, hogy van-e megbízható orvos ismerősük, (fontos, hogy az embernek minél több ismerőse, barátja legyen, akik bajban tudnak segíteni) aki több időt szánna magára, mint a többi. Soha nem szabad abbahagyni a „kérdezősködést”, kutakodást! És ellenőrizze le ezt az oldalt, ha teheti hetente, havonta, nyugodtan lehet, hogy egyszer jelentkezik valaki, akinek hasonló panaszai voltak és őt meggyógyították. Tény, hogy nagyon sok ember nem tud mit kezdeni a fejfájással (persze, ahogy látom, ez csak az egyik panasza), de igenis vannak, akik meggyógyulnak, vagy csak enyhül a fájdalom mértéke. És hát igen, a másik meg az, hogy majdnem minden betegséget mi csináljuk magunknak. A test és a lélek (legalábbis itt, a Földön) nem élhet egymás nélkül: ha baj van a lelkeddel, az előbb-utóbb meg fog látszani a testeden is, és az ellenkezője is sokszor igaz: ha baj van a testeddel (elégedetlen vagy magaddal, vagy súlyos elváltozás látható rajtad), akkor az komoly lelki gondokat okoz. Na, nem azt mondom, hogy menjen el ilyen ezoterikus „gyógyítókhoz”, akik majd rendbe teszik a lelkét (már bocsánat, lehet, hogy maga hisz ilyenekben, de ez egyszerű csalás csak-annyi az egész, hogy sokan közülük nagyon jó emberismerők, és kész…)! Azt mondom, hogy nagyon komolyan gondolja át az életét, a lelki állapotát, amihez persze kérheti pszichológus segítségét, ha úgy könnyebb. Én úgy vettem le a szavaiból, hogy nem próbálkozott sok orvossal. Menjen el minél többhöz, mindnek hallgassa meg a véleményét, és úgy döntsön. Soha ne egy orvos szava legyen mérvadó, mindig fenn áll a lehetősége, hogy téved! Tudom, hogy az emberek többségének nincs ideje folyton orvoshoz rohangálni, de ebben az esetben nem igazán tehet mást…(nekem is minden nap fáj a fejem, mármint régebben fájt mindennap, most már jobb, de azért még fájdogál, nem kellemes…viszont amikor vége lett annak stresszes, szorongós és „enyhén depressziós” időszaknak, akkor jobb lett. Szóval biztos, hogy sokat számít a lelki állapot is. Ha eszembe jut majd valami, akkor mindenképp írok ide. Én a 3 és fél liter vizet sokallom, de hát ez is olyan dolog, hogy mindenki mást mond róla. Szerintem a szervezetünk tudja, mennyi víz kell neki, napi 2-2,5 liter víz teljesen elegendő. Főleg, ha más folyadékokat is visz be a szervezetébe (reggeli kávé/tej, este tea, délben leves, stb…) Az se jó, ha túl sok vizet iszik, az pont olyan veszélyes, mintha keveset iszik, halnak bele emberek túl sok víz fogyasztásába is. Utána nézek majd még, hátha találok valami hasznos infót. Remélem előbb-utóbb megoldódik a problémája. 🙂 Sok sikert, legyen türelmes és küzdjön önmagáért, mert az egészsége mindennél fontosabb!! Üdv: Csilla

  3. magyarok szerint:

    ide soha senki nem fog válaszolni nektek, de még az orvosok sem fognak ellátni titeket több okból. 1 mert alulmotiváltak 20 éve és már zsebpénzért sem gyógyítanak lelkiismeretesen. 2 mert az egész orvostudomány elég primitív az idegrendszert illetően.
    minden fejfájással együtt kell élnetek, ezért sem változik a helyzetetek.

  4. balaur magdolna szerint:

    mar nem tudom mit kezdjek magammal alando fejfajas szedules,a vijgalatok eredmenye nem mutat semmi rosszat de en nem tudok meg szabadulni a fejfajastol es a szedulestol,naponta gyogyszert kell be vegyek es csak igy szunik amig van hatasa a gyogyszernek,mar idegesito,.voltam ORL,ideggyogyasznal,kardeologusnal,belgyogyaszt vizsgalaton nem talal.tak semmit de nekem a fejfajas es szedules nem mulik,mit probaljak meg mar nem tudom .

Írj most.

Küldés
SKALA.hu: Bolt - Üzlet - Vásárlás Tippek
2011