0

Élményfürdők és szállások – kikapcsolódás egész évben

Élményfürdők és szállások – kikapcsolódás egész évben

Bár kétségtelen, hogy a tikkasztó hőségben inkább vágyunk a strandokra, aquaparkokba és élményfürdőkbe, de a hidegebb hónapokba is érdemes becsempészni a nyár hangulatát – még ha csak egy hosszú hétvége erejéig. Hazánkban számos olyan komplexum megtalálható, ahol élményfürdők és szállások egy helyen várják a pihenni, kikapcsolódni vágyókat. Ezek nagy előnye többek között az is, hogy fedett medencékkel is szolgálják a vendégek kényelmét.

A hazai élményfürdők és szállások minden esetben éttermekkel és vendéglátóhelyekkel egészülnek ki, hogy mind a szállóvendégek, mint a fürdőbe látogatók fogyaszthassanak. Sok helyen már kifejezetten a wellness életmód követőire is fel vannak készülve, és egészséges, fitness menükkel is állnak rendelkezésre.

S hogy hova érdemes tervezni a pihenést, ha a legjobb élményfürdők és szállások mellett szeretné letenni voksát? Nehéz lenne a hazai kínálatból néhányat kiemelni, hiszen Magyarország minden turisztikailag frekventált régiójában megtalálhatóak azok a szolgáltatók, melyek rendkívül magas színvonalat képviselnek a szállás, a fürdőzés, valamint a wellness szolgáltatások terén is.

A különleges helyszínek kedvelőinek Észak-Magyarország élményfürdőit ajánlanánk, de azok sem fognak csalódni, akik az alföldi nagyvárosok mellett teszik le voksukat. Továbbá Esztergom, vagy a Balaton környékén helyet kapott élményfürdők is kitűnő választásnak bizonyulnak. Jó hír, hogy a Széchenyi Pihenőkártya mindhárom alszámláját felhasználhatja már a fürdőben történő fizetésre. Fedezze fel hazánk legszebb élményfürdőit!

Iktatva: Utazás

Írj most.

Küldés
SKALA.hu: Bolt - Üzlet - Vásárlás Tippek
2011