0

Élményfürdők és szállások Szép kártya használatával

Élményfürdők és szállások Szép kártya használatával

Hála hazánk jól kiépült gyógy- és élményfürdői infrastruktúrájának, télen sem kellett lemondanunk a wellness élményről. Tény azonban, hogy a napsütéssel, és a hőmérő higanyszálának emelkedésével nem csak utazási kedvünk jön meg, de szívesen töltenénk szabadidőnket – akár egy hosszú hétvége erejéig – vízközelben. Az élményfürdők és szállások széles választékából már csak azért is megéri válogatni, mert az egyre népszerűbb Szép kártyát is használhatjuk fizetésre a legtöbb helyen.

Nyilvánvalóan nem mindegy, hogy milyen szolgáltatást veszünk igénybe, hiszen ennek függvénye, hogy a cafeteria elem melyik zsebéből fizethetünk. Az élményfürdők és szállások az esetek nagy részében komplexumként vannak jelen az idegenforgalmilag frekventált helyeken, valamint a nagyvárosokban, így több napos tartózkodás esetében a szálláshely alszámláról szállodai számlánkat finanszírozhatjuk, míg például az élményfürdő területén igénybe vett masszázsra már a szabadidő zsebet használhatjuk fel. 

Természetesen a finom falatokról sem kell lemondanunk a pihenés során, hiszen az élményfürdők és szállások is kitűnő konyhával várják a kulináris élvezetek megszállottjait. Az élményelemekkel gazdagított medencék, vagy a gyógyvíz lelőhelyeken megtalálható gyógymedencék minden korosztály, s az egész család számára megfelelő kikapcsolódást jelentenek.

Érdemes időt szánnia arra, hogy a Szép kártya használatával igénybe vegye az élményfürdők és szállások kínálta kikapcsolódási formákat, hiszen a rekreáció elengedhetetlen ahhoz, hogy új energiákkal vághasson neki a hétköznapoknak, s tegye mindezt testileg-lelkileg felfrissülve.

 

Iktatva: Utazás

Írj most.

Küldés
SKALA.hu: Bolt - Üzlet - Vásárlás Tippek
2011