0

Az OLX eladása után milyen felvásárlás lehet még?

Az OLX eladása után milyen felvásárlás lehet még?

Laikusok és az internetes piacot kicsit is ismerők számára sem ismeretlen a hír, miszerint az OLX-et felvásárolta a Jófogás. Kedvelt apróhirdetési oldalaink közül tehát hamarosan már csak az egyik várja majd a hirdetni vágyókat, ugyanis  a tervek szerint kivezetésre kerül a piacról az ingyenessége miatt is rendkívül népszerű OLX. Az Allegro Group által felépített ingyenes hirdetési rendszer, az OLX  azért is olyan kedvelt, mert korlátlan számban újíthatóak meg a hirdetések, ráadásul teljesen ingyen.

Sokszor bebizonyosodott már, az ingyenes szolgáltatások nem érik meg tulajdonosaiknak, különösen így van ez azután, hogy a két portál reklámversenyének hónapokon át szem-, és fültanúi lehettünk. A jelenlegi állás szerint a felvásárlás megtörtént, s mint azt már korábbi, hasonló ügyletek alkalmával is tapasztalhattuk, valószínűleg jelentős változások várhatóak e területet illetően is. Az előrejelzések között arról is hallani, hogy az ingyenesség valószínűleg megszűnik majd a jövőben, és csak korlátozott számban, valamint ideig lesz lehetőség díjmentesen igénybe venni az apróhirdetési szolgáltatást.

Az M&A ügyletek szakértője, a Lakatos Köves ügyvédi iroda a korábbi, hasznaltauto.hu felvásárlásában is segített, és ezúttal is hozzájárult szakértelmével és tanácsaival a sikerhez. Mivel a piaci környezet folyamatosan változik az internet világában is, így jogosan vélik úgy a szakértők, hogy a közeljövőben is lehetségesek hasonló, nagy volumenű felvásárlások.

Iktatva: Internet

Írj most.

Küldés
SKALA.hu: Bolt - Üzlet - Vásárlás Tippek
2011