Hasonlóan a Sony újdonságához, a Microsoft is új dimenziókba kívánja emelni a játékélményt, s ezt minden valószínűség szerint meg is teszi. Az Xbox One várhatóan karácsonykor kerül az üzletekbe, és minden korábbi híreszteléssel ellentétben kontinensünkön is elérhető lesz már az idén. A cégóriás nem kevesebbet tűzött ki célként, mint az Xbox-ot a „lakás szórakoztatóközpontjává” tenni.
Ellenben a Playstation 4-gyel, a Microsoft redmondi sajtóeseményén az egész készüléket be is mutatta, s esetében nem fedi homály a részleteket sem. A hangparancsokkal navigálható menürendszer mellett természetesen a kézzel adható utasítások sem maradhatnak el az extrák közül. A nyolc GB RAM és a nyolcmagos processzor alapfelszereltségnek számít, de 500 GB-os merevlemez, wifi és WiFi Direct, Blu-ray lejátszó, HDMI és USB 3.0 csatlakozó is járnak a készülékkel.
A három operációs rendszernek köszönhetően minden gond nélkül válthatunk majd a TV csatornák és a játék között, ezzel még teljesebb kényelem valósul meg. Az online szolgáltatásokat 300 ezer szoftver szolgálja ki az Xbox One megjelenése után, ami lássuk be, hatalmas gépparkot jelent.
Természetesen nem maradhatnak el a legújabb játékok sem, és az EA sportvilágának kedvelői a 2014-es verziókban sem fognak csalódni. Ezek megjelenésére azonban kicsit még mindenképpen várni kell, addig pedig a játék megszállottjai ízlelgethetik az Xbox One újdonságai által kínált kényelmet és minden eddiginél élvezetesebb lehetőségeket.